2012. június 28., csütörtök

az az atkozott lepcso

Udv Minden kedves olvasomnak,

Gondoltam itt az ideje egy ujabb bejegyzes kozzetetelenek. Ennek oka, hogy elmondjam Orszagnak, Vilagnak, hogy a mai napon akkorat zakoztam FELEFELE menet a lepcson, mint allat. Jo par percig kinok kozott fentrengtem egy kicsit a lepcson azon gondolkodva, hogy fel birok e egyaltalaban allni, es ha nem, hogyan fogom elerni a kb ket meteres magassagban levo veszjelzot. Vegul felalltam. Nagy nehezen hazabicegtem munka utan. Most a bal terdem jol be van dagadva es kezd szinesedni. Es termeszetesen nagyon faj. Mindezt nehezitetette az is, hogy ma atom meleg volt kinnt is. bennt pedig azert, mert a benntlakok 90%-anal be volt kapcsolva a futes is. Nem gyoztem lekapcsolni naluk. Szoval nagyon melegben es rettento magas paratartalom mellett szenvedtem balesetet.

A munkam jo resze azzal tellik, hogy kezzel dokumentalok minden felet, meg alaritok, szignozok, jelentek. Erre ma meg a sajat balesetemrol is jelentest kellett irnom. A minden dokumentalasaba olyanok is beletartoznak, hogy pl lattam Gipsz Jakabot a liftnel, meg ilyesmi. Es mindezeket percre pontosan le kell irni :-)


Amugy nagyon jol erzem magam a munkahelyemen. Nehany kollegegina kivetelevel, mindenki nagyon jo fej, nagyon baratsagos. Jol kijovok veluk. Es az otthonban lakok is nagyon kedvesek. Persze koztuk is vannak kivetelek.
Es ezt persze most jol el is meselem. Van ugyanis benn egy neni, aki annyira utal, hogy minden egyes pillanatot megragad, hogy elmondja nekem, hogy este nem akarja, hogy en foglalkozzam vele, mert nevetsegesen hasznavehetetlen vagyok szerinte. Ezt barmikor kepes kozolni velem rendkivul arrogans stilusban. Persze ehhez hozza kell jtenni, hogy O az egyetlen benntlako, aki egyedul etkezik, mert senki nem akar vele egy asztalnal ulni. Ugyanis mindenkivel undok :-) Olyan dolgai vannak, hogy mar nem banto, amiket mond, hanem siman vicces. Nagyon nehez visszatartani a nevetest, mikozben magyaraz.
Rola tudni kell, hogy minden etkezeshez le kell kiserni az ebedlobe a szobajabol. De amugy etkezesek kozben altalaban a foldszinten tartozkodik, nem messze az ebedlotol. Majd etkezesek elott felmegy a szobajaba, hogy valaki lekiserje!!!! :-) Jarokerettel rodeozik, es az amugy nekem lift hasznalata nelkul 2 perces setat O kozel 30 perc alatt teljesiti. A minap dontott rekordot 35 perccel.

Van egy nemet benntlako is. Nem mindig van teljesen tudatanal. Ezekben az esetekben meg nem gyoz Nemetorszag multban elkovetett buneiert bocsanatot kerni, es halajat kifejezni azert, hogy ennek ellenere mennyire kedvesek vagyunk hozza. Kedden kaptam tole egy nagy puszit es olelest azert, mert a delutani teajat es sutejet bevittem a szobajaba. A mai napon O volt az egyetlen rajtam kivul az otthonban, aki a nemetek tovabbjutasaert drukkolt.

Ebben a munkaban nem is az volt nehez, hogy megtanuld, hogyan is kell gondoskodni valakirol, hanem megjegyezni mindenkinek a szokasait. Ha zomeben delutanos muszakban vagy, akkor igencsak meg lehet zavarodni a reggeleben, es forditva. Szerencsere en mar mindkettobe jol belejottem.
Ugyanis minden benntlakonak mas szokasai vannak, amiket fejbol kell vagni. Ki hol reggelizik es mit. Mikor kell asszisztalni zuhanyzashoz, vagy furdeshez. Ki az akit allandoan figyelni kell, hogy ki legyen a pelenkaja cserelve, vagy milyen sorrendben kell az esti rutint elvegezni. Ugyanis emberek felhivnam a  figyelmet mindenkinek, hogy egy bizinyis kort elteltevel mar nem mindedj, hogy elobb veszi fel valaki a haloinget es utana huzod be a fuggonyt a masik helysegben vagy forditva. Hogy hova es mit teszel. Mert egy bizonyos kor utan a legtobb esetben hirtelen mindennek meg lesz a bebetonozott helye, amin semmilyen korulmenyek kozott nem lehet valtoztatni.

Ugyanakkor rettenetesen fontos egy bizonyos kor utan a gondoskodas. Es annyira sokat tud jelenteni nekem, hogy miutan jol vegeztem dolgomat, valaki halasan mosolyog rad, es latod rajta, hogy mennyire elegedett.
Vagy amikor megbetegszenek, es bemesz segiteni nekik atoltozni, viszel be vizet, es vegig kedves vagy, es megerto, hatalmas energia loketet tud adni, hogy utana megfogjak a kezed es sirva mondanak halat neked azert, hogy ott vagy, turelmes es kedves vagy.

Persze nem tul vicces Pal forudulasok is vannak. Napkozben a kedves gondozojuk vagy, aztan amikor kiszolgalsz az etkezoben az etkezesek soran, hirtelen csettintgetnek, meg a poharukat kocogtatjak, es ugy bannak az emberrel, mind egy cseleddel. Es elvarjak, hogy anelkul tudd, hogy mit akarnak enni, hogy kiejtenek a szajukon.

Ma amugy szintet leptem. Tudtomon kivul. ugy kell egy muszakot kb elkepzelni, hogy ebben az epuletben ot sszint van. Es minden muszakban egy vagy ket szint tartozik hozzad, az ott lakokert felelsz. Es ma ket szint tartozott hozzam, plusz masik kettonel segedkeztem. Es mivel az en hozzam jtartozo szinten van egy uj lako, gondoltam megnezem, hogy mi van az aktajaban, es akkor vettem eszre, hogy ugyan senki nem szolt rola, de en vagyok a hozza kirendelt gondozo. Ez azt jelenti, hogy nekem rola akkor is kell tudnom mindent, ha eppen nem azon a szinten dolgozom. Mindenesetre ez nagy elorelepes, hogy valakit igy rambiztak. Viszont annyiban tobb papirmunka, hogy haromhavonta frissitenem kell az aktajat, es bozitenem, mnvagy szukitenem a hozza rendelt szolgaltatasokat, vagy akar az egeszsegeben beaallo valtozasokat.

Amugy a ritka jelentkezeseim oka az, hogy egyfolytaban dolgozom. Ennek ket oka van. Az egyik az, hogy ha csak az alaporaszamot dolgoznam le, akkor felkopna az allam. A masik oka, hogy szabadidomben nem nagyon tudok magammal mit kezdeni.
talan most annyiban javulni fog a helyzet, hogy mivel kedden Sutton-ba koltozom, ami mar 5-os zona, tobb lehetosegem lesz legalabb maszkalni.

A koltozesem elso szamu oka, hogy ahol most lakom, oda nem johetnek a gorenyek. De kb egy-ket hete mar ezer mas okot is fel tudnek sorakoztatni a koltozes mellett.
A foberlo ugyanis pl tegnap egesz delutan a kisebbik (kb 22 eves) lanyaval veszekedett. Jo hangosan. Nekem meg tegnap volt a piheno napom. Hat mondhatom nem volt tul pihenteto.
Szombaton reggel hettol delelott tizig dolgoztam, majd visszamnetem a delutanos muszakomba, ami este negyed 10 ig tart. Masnap pedig a teljes reggeli es delutani muszakban is dolgoztam. Szoval felettebb bosszanto volt, hogy amikor szombaton este le akartam zuhanyozni, a foberlom ugy dontott, hogy vesz egy furdot a kadban a pasijaval. csakhogy en csak azt a furdoszobat hasznalhatom. A masikat nem. Abban meg ugye kad nincs. Murva idegesito volt. majdnem felrobbanttam. Ejfelre kerultem agyba, es kb egy ora volt mire elaludtam. Fel hatkor meg kellhettem is fel mert ugye menni kellett dolgozni. Szoval most mar akkor is elkoltoznek innen, ha a gorenyek johetnenek.
Jah, es azt nem is emlitettem, hogy ennek a kisebbik lanynak van ket nyula, akik nem ketrecben laknak, hanem ugy mindenfele. Ezert mindenhol nyulszar van meg nyulszor. A foberlom meg eloszeretettel porszivozik akkor, amikor en mondjuk alszom, vagy pihennek.

Na mara ennyit. Megyek is aludni, mert holnap is munkanap van  :-)

Puszilook Mindenkit innen a messzi Angliabol, ahol most epp tombol a nyar!

2012. június 5., kedd

Jelentes

Hat barataim nem is tudom, hogy hol kezdjem. Kicsit vicces, hogym pont egy bosszantoan szar nap utan irok az uj munkahelyemrol, meg arrol, hogy mi van velem, de probalok arra gondolni, hogy nem lehet minden nap tokeletes.
Szoval az a nagy helyzet, hogy felvettek a peksegbe, koszonom mindenkinek, aki gondolt ram akkoriban. De a pekseg szerdan vett fel dolgozni, viszont a haztol 10 perc setara levo idosek otthona kedden tett ajanlatot teljes munkaidos gondozoi allasra :-) ERnnel a cegnel a foberlom dolgozott jo par evig, szoval O mondta, hogy van uresedes. Bementunk egy jelentkezesi lapert delben. Delutan mar interjun voltam. Csutortokon reggel pedig egy luxus mercedesz vitt par telepulessel (vagy eggyel) arrebb az elso oktatasomra. Penteken reggel azt hittem egy bentley (nem tudom hogyan irjak pontosan) jott ertem, de amikor beultem, kiderult "csak" egy Chrysler, Bently testben.
Most csutortokon megyek a harmadik oktatasra, ahol megtanitjak hogyan kell hasznalni azt a keszuleket, amivel a mozgaskorlatozopttakat lehet mozgatni.
Nos ennek amugy mar kicsit tobb, mint ket hete.
A legmeglepobb az egeszben az, hogy rajottem, hogy kicsit sem vagyok antiszocialis. Valoszinuleg eddig csak a kornyezet hozta ki belolem az allatot :D Viszont itt a benntlakok, nehany kivettellel, annyira kedvesek az emberhez, hogy neha en is meglepodom.
Bunkok, mint mindenhol itt is vannak. szerencsere nem a kollegak kozul kerulnek ki. Bar igen meglepo volt vasarnap a vacsoranal egy neni, aki kozolte velem, hogy takarodjak. De hat nem szerethet mindenki :-)
A munka kb olyasmi, hogy a gyogyszer dagaolas kivetelevel mindenben segiteni kell a benntlakokat, igenyeik szerint. PL eltevednek, akkor visszakisered oket a szobajukba, vagy oda, ahova indultak. A toloszekeseket tologatni egyik helyszinrol a masikra. Az egyik kedvencem egy idos holgy Kanadabol. Alig lat. Minden delutan el kell kisernie valakinek egy kb fel oras setara. Nagyon jo vele beszelgetni.
A legjobb idoszak megis a kb  fel kilenc. Amikor vegig mesz a rad bizott szinteken, es kiviszed az esti italokat. Akkor meg beszelgetsz egy picit veluk.
Persze itt is vannak olyan dolgok, amik nem tul kellemesek, de itt megis valamiert nem undorral all hozza az ember. Talan azert mert soha egy kollegam sem ugy mutatta mit kell csinalni, hogy elotte, utana  avgy kozben undort fejezett volna ki egy-egy wc-tetes alkalmaval, vagy tenyelg csak amiatt, hogy tudod, hogy a segitseged nelkul nem tudna eljutni a wc-re, vagy feloltozni, vagy levetkozni.
A szerzodest meg nem irtuk ala, de ez mar remelem csak ido kerdese. Ajanlatot mar elfogadtam irasban is, es termeszetesen fizetest is kapok a munkamert rendesen.
Azokrol az oktatasokrol, amiken reszt vettem, olyan bizonyitvanyt kapok, amit Anglian bellul minden otthonban elfogadnak.
Termeszetesen, mint eddig barhol, itt is sikerult eszement helyzetekbe keverednem. Mert miert ne. Mult szombaton is delutani muszakban voltam, amikor vacsoraidoben (ezt itt kb delutan 5-6 ora) el kellett kisernem egy nenit az epsom-i korhazba, mert aznap reggel balesete volt, de akkor meg nem akart kivizsgalasra menni. Hajnal ketto korul ertem haza. ugyanis a ninet benntartottak szegenyt, de ezt csak ejfel korul mondta a doki. Nekem meg a Derby (Epsom Derby-vilaghires, meg a Kiralyno is kinn volt, ahogy mindig) miatt egy orat kellett varnom a sorfor szolgalatra, hogy visszavigyen Banstead-be. Termeszetes egy szal pulcsiban voltam, esett, nem volt futes a varoban, es egy filler nem volt nalam, mert arrol volt szo, hogy kb egy ora es mehetek vissza nenistul. Azt hittem, hogy itt azert gyrosabban mennek a dolgok. Nos az NHS-nel nem. Egy orat vartunk a surgossegi bejaratanal a mentosokkel. Aztan kb egy orat, mire a doki odajott ranezni a nenire. Aztan arra vartunk, hogy elvigyek rontgen vizsgalatra. aztan megint a dokira. Es ejfel fele szolt a doki, hogy a nenit benntartjak. En akkor mar amugy regen tuloraban  voltam. Amikor felhivtam a soforszolgalatot, es szoltak, hogy annyira tulterheltek a Derby miatt, hogy egy ora mulva tudnak ertem kocsit kuldeni majdnem elsirtam magam.
Mindenesetre termeszetesen hazajutottam, meg masnap be a munkahelyemre. Egesznap szinte alvajartam. Szerencsere hetfon volt egy szabadnapom, amit joforman ataldutam :D

Szoval itt tartok Ladies and Gentlemen. Most mar rendszeresebben foglak titeket az agyament torteneteimmel farasztani, mert itt minden nap van valami tortenes, ha masnem a hazban. Eddig csak azert nem irtam, mert nem mertem elhinni, hogy sikerult munkat talalni.

Pusszantas!

2012. május 15., kedd

What a surprise! Micsoda meglepetes!

Hat ma estere meg van egy meglepetesem, amin en is nagyon meglepodtem :-)

A foberlom kisebbik lanya ma egesz nap a szobajabol pakolta ki a dolgait, es a nagy pakolaszas kozben az alabbi kionto formara bukkant, amit nekem is ajandekozott. Igy jelly vagy puding kesziteshez mar van kionto formam :-)

Thank you Emma

Nehany kep :-)

Sziasztok,

Ma nagyon tevekeny napom volt.
Szokas szerint takaritottam a szobamat, illetve agynemut mostam. Keso delutan pedig osszeszereltem egy kulteri csirkeolat, amit a foberlom idosebb lanya a tengerimalacainak rendelt, hogy vegre ki tudja oket tenni a szobajabol az udvarra, mert nagyon budosek.
A csirkeol kb olyan formaban erkezett meg reggel, mint egy ikea-s butor. A rajz alapjan olyan nehez is volt osszerakni. Ugyhogy a rajz hosszas tanulmanyozasa utan inkabb az osztoneimre hagyatkoztam. Volt ket segitsegem is, a foberlom es a kisebbik lanya, de inkabb hatraltattak a munkaban. Mindenesetre sikerult osszeszerelni. Ebben a hazban lassan az en kezemhez fog noni az akkus csavarhuzo. Mar ugy cserelek benne fejet, mintha mindig is ezt csinaltam volna :-)
Bar en azok utan, hogy egyik nap kb delutan 4kor lattam a kertben egy rokat nem tennem ki a malacokat abba a lelekveszto kis csirkeolba. Szerintem gyenge a szerkezete es egy lelemenyes roka hamar meg fogja talalni a lehetoseget a kinyitasahoz, de a felboritasahoz mindenkeppen.

Volt ma itt latogatoban Marcell unokatestvere Peter is. Elmentunk egy nagyon kellemes helyre ebedelni, es nagyon finom volt az ebed. Igy utolag is es megegyszer koszonom szepen :-) Jo volt beszelgetni valakivel szemelyesen is vegre. Marmint magyarul. Remelem szombaton, amikor itt lesz Emese, Reka, Tundi es talan Balazs is, visszajon a Kedvesevel Peter es a rakottkrumplival meghalalhatom a mai ebedet. Ilyen helyzetekben szoktam odaegetni a kajat, vagy elsozni, de mindenkeppen ehetetlen formaban eloallitani.

Szombaton ugyanis party time :-) A menu rakottkrumpli lesz, meg amit hoznak magukkal a vendegek :-) Ilyen pocsek vendeglato is mar regen voltam. Ennel mar csak volt jobb, amikor egy idoben az volt nalunk a szokas, hogyha valaki elsore lepte at a kuszobunket, Anyukam gyrsan megmutogatta, hogy mi hol van a konyhaban, majd kijelentette, hogy most mar nem vendeg, szolgalja ki magat nyugodtan :-)

Jah! Es ma este megkaptam itteni elso kamu munkaajanlatomat. A jelentkezesi lap amit kuldtek mar eleve egy szerzodes volt. Hat ennek is meg kellett mar vegre tortennie a nagyszamook torvenye alapjan. Vegulis mar annyi allaskereso portalon vagyok regisztralva, hogy ez elkerulhetetlen lenne.

Alabb meg nehany kep meg Chipping Nortonbol. Ma toltottem oket fel a gepemre. Csak hogy ne mindig a szovegemet olvassatok. :-)

Pusszantas!

Bellis Perennis, Asteraceae csaladja

Meg itt is ritkasagszamba meno kacsapar

az epp a feszken ulo lud

a sziget a kis tavon a feszkelo luddal

gyumolcsfa virag :-), milyen pontos meghatarozas.....
Charlie nyomon

for-get-me-not

Charlie haverkodik
Blue Bell

Aki megmondja, hogy milyen fajta kacsak, az fizethet nekem egy sort!
Ezert a meghatarozasert is fizethetek egy sort :-)

2012. május 14., hétfő

Jo nekem a trabant... ;-)

Nem kell Cadilac!

Udv Emberek a Nagy Vilagban!
Ugy ereztem itt az ideje egy ujabb bejelentkezesnek, hogy beszamolhassak arrol, mennyire is izgalmas a munkakereses egy sziget lakonak. Sajnos nem a Sziget Fesztivalon, hanem az esos Angliaban.

A munkakereses egy rendkivul izgalmas napi tevekenyseg, amit koran reggel kell kezdeni, hogy jo helyezesed legyen, amikor a HR-es emberek megnyitjak a keresoportalokat, vagy az e-mailjeiket. Ha rossz idopontban irsz, akkor konnyen lehet, hogy senki sem lat. Olyan ez, mint amikor rakeresel a gugliban egy kifejezesre. Az atlag ember az elso tiz talalatban megtalalja amit keresett, es nem is nezelodik tovabb. Szoval a cel, hogy benne legyel az elso tiz talalatban. Amugy maga a tevekenyseg, hogy minden reggel frissitsd az oneletrajzod, ujrafeltolds, stb rettenetesen unalmas.
DE! Utana jonnek az izgalmasabb  dolgok, amikor mar celzottan kuldod el az oneletrajzodat. Ezt erdemesebb egy reggeli tea elfogyasztasa utan intezni, hogy egy kicsit tisztuljon az agy. :-D

Szoval ez a delelotti program. Delutan kotni szoktam, nemsokara kesz a sal, amit meg Chipping Nortonban kezdtem el kotni.

Azt is elmeselem, hogy Aprilis 7-en nyitottam egy bankszamlat. A kartya eloszor nem erkezett meg, majd valamilyen szamomra titokzatos okbol kifolyolag a pin koddal egyutt elpostaztak Magyarorszagra. A mai napon viszont megerkezett az ujra rendelt bankkartyam a helyi bankfiokba. A pin kod allitolag a cimemre fog erkezni, amire negyon kivancsi vagyok, mert eddig nem sikerult nekik ezt a folyamatot sikeresen lezarni. Hat majd meglatjuk. Szoval most van kartyam, de nincs PIN kodom, tehat van egy hasznalhatatlan bankkartyam.

Jartam a kozeli IKEA-ban is. Hat a bosszanto az volt a dologban, hogy az otthon csucsnak szamito IKEA-t, itt a fosulisok es a bevandorlok hasznaljak. A foberlom, akivel voltam, es Angol, szinten eleg lesulytoan nyilatkozott magarol az uzletrol, es rettenetesen gagyinak nevezte a termekeket. En meg azon gondolkodtam magamban, hogy otthon milyen draga, itt meg milkyen pofatlanul olcso, foleg ha szamitasba veszem mondjuk, hogy az atlagkeresethez, de meg a minimalberhez viszonyitva is nagyon olcso. Azt ugyanazt kapjak, mint mi Budapesten.
Hasonloan bosszanto dolog, hogy itt ugyanannyiba kerul a sampon, meg a tusfurso, mint otthon, csak mondjuk ketszer akkora kiszerelesben van. Es arrol mar ne is beszeljunk, hogy ugye a minoseg sem mindegy. Mintha kishazankba csak a szart lehetne importalni. Vajon mi otthon miert nem erdemeljuk meg ugyanazt a jo minosegu mososzert, mint az itteniek? Vagy a jobb kozmetikumokat? Es ha mar szar, miert kernek otthon olyan sokat erte? Persze ezek csak koltoi kerdesek, valoszinuleg soha nem fogok ra valaszt kapni, de azert elkeseritonek tartom, hogy ez megtortenhet.

Amugy itt meg lehet batran venni a tescos termekeket is, marmint a sajatmarkasakat, mert varazslatos modon, itt azok is fogyaszthatok, SOT! Kifejezetten jok, es egyaltalan nem dragak.

Mivel egyetlen arva fenykepet sem keszitettem, amiota itt vagyok, igy ugy nez ki, hogy nem lesznek egy jo darabig fenykepes bejegyzeseim, ami miatt elnezest kerek. De sajnos vagy esik, es nincs kedvem fotozni az esoben, vagy kedvem lenne, de mivel esik, nem megyek ki fotozni.
Amugy majus kozepe van, es egesz nap mennie kell a futesnek. Nemcsak en fazom, hanem a foberlom is. Tehat nem az en fagyos-szent hozzaallasommal van a problema, hanem tenyleg hideg van. Ennek ellenere allandoan hallom ejszakankent a gyorsulo motorok hangjat, amin mindig nagyon elcsodlakozom. Mert hat azert atom hideg van, plane, ha meg esik is melle.

Amire rajottem itt a nagy munkakereses kozepette, hogy nem vagyom sokra. Nekem eleg a trabant is, csak ne legyen rajta hitel. Nekem teljesen jo lenne egy magyarorszagi munkahely, ahol a boldogulasomhoz szukseges penzt meg tudom keresni, de ehhez az kellene, hogy mar tovabb ne modositsak a diakhiteles feltetelek, sot, allitsak vissza azt a verziot, ami akkor volt, amikor en felvettem, hogy eselyem legyen tisztessegesen  visszatorleszteni azt. Ezzel Magyarorszag is jobban jarna, mert ott adoznek, ott fizetnem az AFA-t a megvasarolt termekek utan, es nem egy idegen orszag gazdasaganak tennek jot. Lehetne ezt valahogy nekik tolmacsolmni az Olumposzra?

Persze, ha a rajongoim kozott van egy kedves onkentes, aki legalabb a toke reszt visszafizetne helyettem, azt megkoszonnem. En vegulis nem hulyesegre koltottem, nem elittam a diakhitelem, hanem tanulasra forditottam, vagy a megelhetesemre.
Tenyleg NE VEGYE FEL SENKI! Semmi penzt nem er meg, hogy ugy kezd a felnott eleted, hogy mar el vagy adosodva. Es ez nem olyan, mint egy forint alapu szemelyi kolcson. Itt ugy valtoztatjak a szerzodesi felteteleket, hogy soha nem fogod tudni tisztesseges munkaval visszafizetni.
Biztosan csak osszeeskuves elmelet, de nekem az is megfordult a fejemben, hogy ez a diakhitel csak egy eszkoz arra, hogy az adon kivul legyen meg valami amit egy eleten at fizetek az allamnak.

Na mara ennyi. Megeszem a bananom, aztan ranezek a munkakra.

Pussz!

2012. május 7., hétfő

Megbocsajtas

Biztosan egyszeruen csak megszallt az ihlet, vagy hirtelen ennyire sok mondanivalom lett, nem is tudom pontosan, de megint jelentkezem.

Eszembe jutott, hogy volt nekem egy fonokom, aki borzasztoan viselkedett velem. Amikor felmondtam ott, mar teljesen idegroncs voltam. A hajam fele kihullott, es nagyon komolyan felborult az emesztorendszerem. Rettenetes allapotban voltam. Az utolso munkanapom utan napokig csak aludtam, mert annyira ki voltam keszulve.
Akkor es ott azt az embert nagyon gyuloltem, es el sem tudtam volna nala rosszabb embert kepzelni. Teltek a honapok, es tobb, mint egy ev mulva, amikor az agyam, mint valami antivirus rendszer kitorolte szinte teljesen az emlekeimbol egyszercsak megjelent az almomban. Termeszetesen lkiderces alom volt, de nem ugy, ahogyan azt most sokan elkepzelnek. Vilagos volt, sok fennyel. Es egyszeruen attol volt remalom, hogy az oruletbe kergetett azzal, hogy egyfolytaban a  bocsnatomat kerte. A vegen mar annyira nyomasztott, hogy (sosem felejtem el) almomban kozoltem vele, hogy jol van, megbocsajtok, csak hagyjal mar beken. Fantasztikus erzes fogott el almomban. olyan erzes volt, mintha valami szornyu sulyt szakitananak ki a fejembol.
Par hettel kesobb (akkor meg fenn voltam iwiwen), iwiwen megkeresett egy volt kolleganom attol a cegtol es irt egy uzenetet, hogy a ficko par hete meghallt. Persze eszembe jutott az alom. Azota hiszek abban, hogy igenis a halal utan van valami, es ahhoz a valamihez szuksegunk van a megbocsajtasra. Onnantol kezdve sosa nem tudtam tiszta szivbol par napnal tovabb utalni valakit. Mindig, mindenkinek meg tudtam bocsajtani, hisz ez az egyetlen dolog, amire az ut vegen aztan mindenkinek szuksege lesz.

Jo reggel :-)

Ma reggel emberi idoben kelltem, es annyira jol ereztem magam, hogy eszembe jutott, hogy meg Chipping Nortonnal kapcsolatosan is ados vagyok sokmindennel.
Hat lementem, foztem magamnak egy teat es kivettem a szekrenyembol azt a sutiket, amit a Hazineni sutott nekem, es elrejtett a szekrenyemben, hogy jobb kedvre deritsen. Hat nagyon kedves volt tole. Most ne valami komoly kremes sutire gondoljon senki sem. Konnyu muffin teszta, a tetejen sarga mazzal es csilagokkal es holdacsakkal :-) Szoval nagyon megorultem neki. Es mikozben reggeliztem feltoltottem a gepemre azokat a fenykepeket, amik Chipping Nortonban keszultek. Most azt szeretnem veletek megosztani, amit akkor csinaltam (telefonnal, igy elnezest a minosegert) amikor a csalad tavol volt nyaralni, es Apuka haloszobajat kezdtem volna el kiporszivozni. Nem sikerult, ugyis a macsek oda hordott fel egy fel nyulat. Osszeverezte a falat, es nemi belsoseget is hagyott a szonyegen.
Hat meg a takaritogeppel sem sikerult kitisztitani a vert a szonyegbol. Amikor mart azt hittuk a bejaronovel, hogy vegre tiszta, es ott hagytuk, masnapra ujra verzett a szonyeg. Mint valami Z kategorias horrosfilm cime: The Bleeding Carpet :-)
Termeszetesen azon a heten egyfolytaban kerestuk a nyul masik felet. Nem leltuk meg. aznap, amikor ejjel kikoltoztem a hazbol viszont a nappaliban volt egy nyul eleje, a meretaranyos gyerekjatszohaz mellett. Valoszinu nem ugyanannak a kolyok nyulnak az eleje, akinek  ahatulja a haloban volt, de azert bellul ugy ereztem, hogy vegulis ugy jovok el, hogy semmi nem maradt felbe :-)