Kedves Olvasóim,
Nagyon régen nem jelentkeztem szokás szerint. És most egy komoly témával jövök.
Csoportvezető lettem ugyanis. Már egy ideje nyomom az ipart, de csak akkor tudom én vezetni a csoportot, ha valamelyik csoportvezető szabin vagy. ERGO, ha helyettesíteni kell. Ez elég gyakran előfordult mostanában. Főként a reggeles műszakban. Aki ismer már egy ideje, az tudja, hogy mennyire nem vagyok egy korán kelő típus, és azt is tudja rólam, hogy milyen szófukar, és zavarodott tudok ébredés után lenni. Gyakran bunkó is. De hősiesen bejártam :-)
Általában az első fél órában könnyedén magamhoz térek, ugyanis eszement nyomás alatt kell dolgozni. Most már nem csak a benntlakók miatt aggódom, és értük dolgozom, hanem ennek a tetejébe jött még egy csomó papírmunka is, plusz még a renitens dolgozók után is szaladgálhatok.
És hogy a felelősség mekkora, hát hatalmas. Nem is értem, hogy miért olyan kevés a fizetések közti különbség a csoportvezető és a beosztott között. Ugyanis minden esetben én hozom meg a döntést, hogy valakihez pl kell e mentőt hívni vagy sem. És persze Murphy törvénye az én esetemben általában igaz szokott lenni. Soha, senkivel nncs gond, de amikor én vezetem a csoportot, a benntlakók esnek, kellnek, agyvérzést kapnak, elájulnak, stb. Egész komoly diagnoszta válik így az emberből. Komoly tudás átadás-átvételt kell lebonyolítanom a mentősökkel, ügyeletes orvossal, nővérekkel. A benntlakók gyógyszereit oda-vissza tudnom kell, hogy ne kelljen adott esetben a papírok között keresgélni, hanem csak tudjam hirtelen mondani, hogy mit és mikor szed az illető. Minden benntlakónak betéve tudom, hogy milyen betegségei vannak, mikre allergiás. Eddig nem is volt fogalmam sem arról, hogy ilyen információkat tárol a memóriám.
Amióta reggelente csoportot vezetek nincs időm szünetre. Elméletileg fél óra NEM fizetett szünet jár mindenkinek, ebbe beleértve a csoportvezetőt is. De ezt a gyakorlatban képtelen vagyok kivitelezni. Se enni, se inni, de még wc-re menni sincs sokszor időm. Ellenben a maratont simán lefutom egy nap, és amikor a futás szót használom, akkor nem a szarkazmus szól belőlem, hanem a könyörtelen valóság.
És amikor végre jön a műszak átadás-átvétel, akkor kíméletlenül kell koncentrálnom arra, hogy minden apróságot elmondjak, mert a legkisebb dolog is komoly jelentőséggel bírhat később.
De remélem azért büszkék vagytok rám, hiszen egy éve dolgoztam a cégnél, amikor kineveztek. Egy év alatt két fokot is léptem a létrán felfelé... és remélhetőleg a következő egy évben meglépem a harmadikat is :-)
Pusszantás!
