Manka in the UK: augusztus 2013

Kedves Nyomonkövetőim és véletlenül erre tévedt emberek,

Voltunk megint kirándulni. Na nem most, hanem kb egy hónapja, de annyira sokat dolgoztam, hogy nem nagyon volt időm és energiám megírni. Valójában a képek is csak nemrég lettek feltöltve a gépre.

A nyár legmelegebb napjának kiáltották ki azt a napot, amikor nekivágtunk a végtelennek. Ez azért volt, mert nem tudták, hogy később lesz egy még melegebb nap is :-)
Az uticél Stonhenge volt, majd a nyugati part, Glastonbury és a déli part. Aztán végülis az egész napot jóformán kocsiban töltöttük. A görények természetesen jöttek velünk. Egész nap vizeztük őket, illetve a ketrecükben lévő fekhelyet is, hogy ne kapjanak hőgutát, meg letakartuk a ketrecet.
Stonhenge elött bedugultunk. Az odáig még visszalévő kb 5 mérföldet egy óra alatt tettük meg. Mindezt azért, mert jó szokás szerint, amikor az útról láthatóvá vált a monumentum, az autók megálltak fényképezkedni. Ez persze sokat segített az út mentén cseresznyét és epret árusító egységeknek. Mi is vettünk a táblákon 50 pennyért hírdetett cseresznyéből, ami végül 2 fontba került. És annyira jó sem volt, mint amihez otthon voltunk szokva.
Stonhenge parkolója egy kiégett legelőn van elkerítve. Egy fa nincs a környéken. A wc-k valami mobil szerű akármik voltak. Forró víz jött a csapokból, és meg lehetett bennük sülni. A belépő olyan 7.80 körül volt, már pontosan nem emlékszem. Ennek többek között az az oka, hogy a jegy árusító bodegáig el sem jutottunk. Már a sorban álltunk a görikkel, amikor egy hölgy a helyi látványossághoz fűződő egyenruhában megjelent, és közölte, hogy a görik nem jöhetnek be. Persze a mellettünk ácsorgó család kölyke, akinek a keze ragadt valami rózsaszín cucctól, az bemehetett. A görik, akik szépen figyeltek a hordozótáskában, azok nem. Szóval közöltem, hogy akkor mi sem megyünk be. És visszamentünk a kocsihoz. De szerintem többet nagyon nem is fogunk arra menni a forgalom, és a hülyeség miatt. Amúgy minden kődarab körbe van kerítve, hogy ne lehessen megérinteni sem őket. És szerintem egy gyerek bármiben nagyobb kárt tud tenni, főleg a neveletlen helyi fajta, mint a görények. De ebbe most nem megyek bele.

Szóval visszamentünk a kocsihoz, és elindultunk a nyugati partra. A cél egy Brean nevű település volt, mert rengeteg camping van a környékén. Ott a tengerpart homokos. A szél erős és hűvös. És éppen apálykor érkeztünk meg, szóval annyira sokat kellett volna széllel szemben gyalogolni, hogy elérjük, hogy én félúton a két görénnyel a hónom alatt fel is adtam. Azért voltak a hónom alatt, mert ők akarták így. Így nem fújt a szemükbe a szél. Az Ő reakciójuk a homokos tengerpartra pedig a következő volt (ezt a görényesek jobban fogják érteni): Tegyél le... két másodperc múlva, kétségbeesett kapaszkodás közben... vegyél fel, vegyél fel!... tegyél le... vegyél fel... tegyél le... nene mégis vegyél fel.
Biztosan hülyének néztek a körülöttünk lévők, hogy nem tudom eldönteni, hogy a földön vagy az ölemben legyenek az állatok. :-)
De amúgy mire odaértünk már elég késő volt, szóval nem sokat időztünk ott, elindultunk szállást keresni egy éjszakára. Hát ebben sem voltunk túl sikeresek. Egy campingben volt csak szabad hely, de azt este nyolckor sem akarták egy éjszakára kiadni. Ott rendeztem is egy kis jelenetet, mert a hülyeség addigra már túl sok volt egy napra. Majd csak úgy elindultunk a part mentén délnek, lesz ami lesz alapon. Így kerültünk egy gyógyító, sámános, terápiás táborba. Ami ugyan egy rendezvény volt, és helyet kellett volna foglalnunk, de azt mondták, hogy ha kifizetjük a két főre a belépőt, akkor természetesen mehetünk. Hát így is lett. Volt WC, zuhanyzó, és táborhely. Itt az instant grill beindítása után Karesz nagyon finom pácolt húsos, rizses valamit főzött, és közben jól össze is barátkoztunk a szomszédunkkal, aki egy BMW motorral érkezett Németországból. Ő is azt hitte rólunk, amit mi róla, hogy olyan meszsiről jött ebbe a táborba. De nem. Ő sem talált máshol szálláshelyet, és ugyan úgy keveredett a táborba, ahogyan mi.

Másnap jobban körbenéztünk. Persze fényképező nélkül, mert azt úgy kell, a két görénnyel. A rendezvény egy vadmentő állomás helyén volt megrendezve. Meg lehetett a menhelyet is nézni. Láttunk baglyot, rókát, emut, és mindenféle baromfit, vadkacsát, nyulat, görögteknőst. A táborban meg mindenféle halott látó, meg természetgyógyász ontotta az ismereteit. Sokan közülük ingyen. Természetesen a megérkezésünk után a görények voltak a fő attrakció. :-)
Okos módon minden sarokra volt kitéve egy friss vizzel teli vödör, amit mi előszeretettel használtunk görénybenedvesítés céljából.

Aztán elindultunk Glastonburybe. Ez már ugye vasárnap volt. A hely az Artúr mondavilághoz köthető, és a júniusban megrendezett fesztiválhoz. A jövő évire 210 font lesz a belépő. Az apátságnál nem volt parkolóhely, így a Fő utcán parkoltunk. Ahogy mentünk visszafelé görényestül, rájöttünk, hogy a rasztafári, aletrnatív, elvarázsolt, befüvezett, mágusos-boszorkányos emberek száma kimagasló a településen. Minden második bolt e témakörhöz volt kapcsoható, és néhány helyen így a délelötti órákban is eszement fű szag volt.
Az Apátságnak két bejárata van. A kicsi, és a nagy kapu, ahogy mi érzékeltük elsőre. Mi a nagyon mentünk be, mert az elsőnél sok volt az ember. A nagykapura ki volt írva, hogy belépés hívőknek. Na ez minket nem tántorított vissza. Kifizettük fejenként az egy fontott, kaptunk cserébe program füzetett. Majd elindultunk nézelődni. Egy hatalmas fa árnyékában megpihentünk, és nyaltunk fagyit, bevizeztük a göriket, meg nézelődtünk. Majd amikor az fő épület romjai közé keveredtünk, észre vettük, hogy itt mise készül. Nem vártuk meg a kezdetét, hanem a kis bejáraton távoztunk. Amire ki volt írva, hogy belépő a látogatók részére, belépőjegy 7,50 font. Szóval egészen jól spóroltunk azt hiszem :-)

Délután még jutott időnk 4-5 óra magasságában egy vasárnapi ebéd elköltésére egy hangulatos pub kültéri részén. A göriket ketrecestül magunk mellé vettük. Aztán jól hazaérzkeztünk.

Na azóta sem voltunk sehol sajnos.

De majd még megyünk. :-)

Képek alább láthatóak :-) Azt azért hozzátenném, hogy mindjárt az első nap lemerült a kamera és a fényképezőgép is. Mert jólfelkészült, tapasztalt túrzáók módjára indultunk neki.

Csóközön!