Hurrikán, meg egyebek

Kedves Mindenki,

Mozgalmas napok állnak mögöttem. Volt itt mostanában minden, amire korábban nem is számítottam volna.
A legfrissebb esemény a hétfő hajnali hurrikán volt. Már napokkal elötte riagattak mindenkit minden lehetséges helyen (újság, TV, internet, rádió), hogy jön az évszázad vihara. Még a management is mindenféle papírokat tett közzé csupa jótanáccsal, hogy nehogy bármiféle bajunk essen, és ne tudjuk megjelenni a munkában. Persze ez is csak akkora pánik keltés volt, mint amikor télen leesik 2 cm hó, és bezárják az iskolákat, és senki nem mer kocsiba ülni, vagy gyalog elindulni a boltba.
Hallottam ugyan, hogy néhány fa kidölt, de azért ez a vihar koránt sem volt szerencsére akkora, és olyan, mint amilyennek azt a média sugallta.
Én természetesen átaludtam az egészet, és hétfőn délben már motorral indultam munkába. Amit csak azért bántam meg, mert este hazafelé már annyira hideg volt, hogy a termoruhák ellenére is majdnem sikerült a motorhoz fagyni.

De azért voltak más események is mostanában. Pl Karesz betöltötte a 35-t. :-) Ezt megelőzően a lakótársunk a 22 és egy barátnőm a 29-et. Utóbbi kettőnek én magam sütöttem tortát. És mivel gyakorlatilag két nap különbséggel történt ez a sok születésnap, igencsak megelégeltem az állandó sütögetést. Így kapott Karesz Coronita tortát :-) Amibe elsőre sikerült is az egyik gyertyát beletörnöm, szóval a köszöntés első 10 perce azzal telt, hogy gyártyát javítottunk. Mindent összecsepegtettünk viasszal, de megoldottuk.

Aztán nem sokra rá egy másik barátunk megkért, hogy csináljam meg az esküvői virágdekorációját. Csokor, gomlyuk dísz és asztaldíszek. De természetesen, ahogyan minden közösségben lenni szokott, így a mi munkahelyünkön is van egy mindenlében két kanál emberke. Ő anélkül, hogy bárki megkérte volna kijelölte magát, mint virág-dekoráció készítő. És egyszerűen maga a menyasszony sem tudta vele megértetni, hogy nem őt akarja, hanem engem. Így a végén Ő csinálta a csokrot és a gomblyuk díszeket, én meg az asztaldekorációt.
Az esküvőre is meg voltunk hívva Karesszel. Ez nagyon jól esett, mert ez tényleg egy szük családi-baráti esküvő volt. Ők korábban már egybe kelltek Egyiptomban, ahonnan a férj származik, de most megismételték az eseményt a menyasszony családjának itt is. Az epsomi lóverseny pályán volt megtartva. Nagyon szép volt a kiilátás a terem erkélyéről mindkét irányba. A menyasszony pakisztáni, így nagyon érdekes ételeket és ruhák láthattunk. Mi természetesen motorral mentünk, szóval nem kisestélyiben parádéztunk. De egészen addig, amíg egy melegítőbe öltözött vedég meg nem jelent, rendkívül allul öltözöttnek tűntünk. Utána már nem nagyon izgatott minket, hogy farmerban vagyunk.
Hab volt a tortán, hogy Karesz az új farmeját vette fel, ami fogott. És a keze egészen bekékült a vacsora végére :-)
Az ételek fantasztikusak voltak, és a teljes légutamat kitisztították. Néha egészen meg voltam arról győződve, hogy ha a számon át fújnám ki a levegőt, akkor a tűzokádás képességéről tehetnék tanubizonyságot. Így inkább csukva tartottam, és törekedtem a sok folyadék elfogyasztására.
Ha már a folyadéknál tartunk. Itt bizony nem volt alkohol, lévén, hogy mindenki hívő volt a rendezvényen. De gyümölcslé és kóla volt, amennyi csak belénkfért.
Amúgy a násznép is nagyon befogadó volt, vendégszerető és rendkívül kedves. Az asztaldíszeim meg akkora sikert arattak, hogy a vendégek az esemény végén hazahordát őket :-) Ennek nagyon örültem, mert nem kis eredmény volt egy elég alacsony kereten bellül összelogisztikázni mindent, amire szükség volt a megalkotásához.

Alább néhány kép az elmúlt napok eseményeiről!

Köszönöm, hogy újra elolvastál!

Pusza!

A főasztal dísze

közeli

vendég asztal dísze.. ebből 7-et csináltam

kilátás a lakhelyünk felé

Karesz

A pálya bejárata

Lószobor

London belvárosa a pálya erkélyéről

A mocik

Én, hanyag eleganciával

A menyasszony

Asztaldísz funkcionálás közben

Férj és feleség

Az est képe :-) Öltönyben a menyasszony fia

Amúgy vettem új zuhanyfüggönyt :-)

Karesz szülinap

HD makett... kb 30 perc alatt összerakta

Azt a lovat ütik, amelyik húz

Kedves Olvasóim,

Ez egy rendkívüli bejegyzés. Mert rendkívüli a helyzet. Legalábbis én így élem meg. Lehet, hogy másoknak teljesen más a meglátásuk, de az most ebben a pillanatban nem igazán vígasztal.

Lassan már másfél éve dolgozom ennek a cégnek. És nem keveset dolgozom. Sőt, nagyon is sokat. Mielött lerobbant volna a szívem, a heti 50 óra a minimum átlagom volt. Rengeteget dolgoztam.
De még nagyobb erényként éltem meg, hogy sok benntlakó nagyon szeret engem, mint gondozót. Nem hiszem, hogy a nem szót a kéréseik alkalmával sokszor hallották volna tőlem. Mindent megteszek értük, hiszen sok helyzetben arra maguk képtelenek lennének. És sokszor hallottam is, hogy nem örülnek neki, amikor szabadságra megyek, mert hiányzom nekik. Ez nagyon jó érzés.
Egy éven bellül gyógyszer osztó is lettem (med tech) és csoportvezető lettem, miután egy évet dolgoztam a cégnél. Vezettem már csoportot reggeles, délutános és éjszakás műszakban is. Sokszor kapok visszajelzést a kollegáktól is, és szerencsére csupa jót. Szeretnek velem együtt dolgozni, mert én nem dirigáló csoportvezető vagyok, hanem a csapat szerves része. És hát sajnos a legtöbb csoportvezető nem ilyen. Szeretik magukat a munka alól amennyire csak lehet kivonni, és inkább leosztani a munkát a gondozókra.

De ugye az összes csoportvezetői állás be van töltve, így csak akkor vezetek csoportot, amikor valamelyik szabin van. Így el tudják azt érni, hogy csak akkor adják meg az óránkénti egy font extrát, amikor csoportot vezetek, amúgy az alapfizetésem jár.

Most a héten ugye szabadságon vagyok. Eddig a pillanatig úgy tudtam, hogy hétfőn, kedden és csütörtökön délután csoportvezető leszek, mert helyettesítenem kell. Erre ma felhívtam azt a csoportvezetőt, aki történetesen jó barátom lett, hogy csevegjünk egy sort. Majd mondja nekem, hogy elvették tőle a szabadságát a jövőhétre, mert nem tudják a helyettesítéseket megoldani. Túl kevés az ember. Így nem én fogok csoportot vezetni.

Persze erről nekem a kutyafüle sem szólt. Ha ma jut eszembe cseverészni egy kicsit, akkor nem is szóltak volna, hétfőn, a műszakom elött ért volna a meglepetés, hogy nem is az van, amire készülök. Arról már nem is beszélve, hogy így a pplusz pénztől is elesek.

Közel másfél évig dolgoztam nekik úgy, hogy nem volt meg a 4 pihenőnapom a két hetes beosztásban. Most meg csak úgy átjavítgatnak a beosztásomon, anélkül, hogy jeleznék ezt felém.

Állandóan úgynevezett guilt trip-re tesznek, amikor ott vagyunk, hogy a beosztásban lévő lyukakat kellene betömni. Persze pluszt pénzt nem ajánlanak. Vagy csak akkor, amikor már nagyon égetően fontos nekik, de csak mondjuk az utolsó embernek, aki rábólint arra a műszakra, de persze nem egy lyuk szokott a  beosztásban lenni.

Szóval elérkezett az a pillanat, amikor betellt a pohár. Most már biztosan keresek másik munkahelyet. Eddig arra gondoltam, hogy megvárom, hogy mi lesz a szívemmel, mert ha annyira komolya a dolog, hogy műteni kell, akkor nem akarok mondjuk a próbaidőm alatt kórházban meg rehabilitáción ücsörögni, azt közben akár el is veszíteni a munkahelyemet. De lehet, hogy ezek után nem fogom megvárni, hogy az egészségem letisztázódjon, mert ez a fajta stressz ugyanúgy nem tesz jót, mint az, ami alapból ér benn.

Annyira kétségbeejtőnek tartom a hozzáállásukat a munkaerőhöz, hogy az már fájdalmas. A tiszteletnek és a becsületnek a nyoma sincsen már. Én nem tudom, hogy hogyan is tudnak így este nyugodt szívvel lefeküdni, vagy a tükörbe nézni.

Mondhatnám, hogy én vagyok a hülye, lehetnék én is sunyi, önző disznó, mint ahogyan ők viselkednek velem. De valahogy én erre képtelen vagyok. Én nem akarok arra a szintre süllyedni, ahová nekik sikerült.

Hát ez volt a mai napi kirohanásom.

Legyetek mindig résen! :-)

Puszi Mindenkinek!

Cím nélkül

Kedves Mindenki,

Cím nélküli ez a bejegyzés, mert valószínűleg annyi mindenről fogok beszámolni, olyan össze-visszaságban, hogy nem tudnék most így hirtelen jó címet kitalálni neki.

Jó régen írtam már ide, úgyhogy bőven van mit elmesélnem. Bár sok minden történt, történik velem, sajnos az időnek és az energiának eléggé híjján vagyok, ezért is nem készült bejegyzés jó sokáig. Most viszont szabadságon vagyok, így semmi kifogást nem tudok felhozni, hogy miért is ne írjak ide semmit :-)

Erre a hétre mondják azt, hogy jól megérdemelt szabadság. Ugyanis a Bretagne-i kirándulás óta nem voltam szabadságon. A munkám fizikai és mentális volta miatt ekkora hézagot beiktatni két szabadság közé nem lett volna szabad, de ha lett volna is még kiveendő szabadnapom, sem tudtam volna az elmúlt hetekbe beilleszteni. Szóval így jártam.
Ami egy kicsit érdekesebb, hogy kb egy hónapja vettem észre (milyen szemfüles vagyok), hogy én vagyok az egyetlen teljes munkaidős emberke, akinek csak 3 pihenőnapja van két hétben, mindenki másnak négy. Úgyhogy mentem is reklamálni, hogy hát ez mégis hogyan lehetséges. Ugyanezt kérdezte tőlem az is, aki megírta a beosztást. :-) Szóval már akkor ketten nem tudtuk, hogy miért van ez így, dehát nem tudták ezt az állapotot hivatalosan tovább fenntartani, szóval majd most a szabadságom után megkapom azt a negyedik szabadnapomat is.
Résen kell itt lennie az embernek, mert a végén még kihasználják.
Amúgy sehol nem voltunk mostanában. Glastonbury óta nem mentünk sehova. Hogy miért? Többek között azért, mert én marha fáradt voltam minden szabad hétvégémen. Aztán Karesz hazalátogatott két hétre, de már repülővel jött vissza, mert a Szállító lerobbant. Szerencsére még Magyarországon, szóval relatíve egyszerűen meg lehetett a helyzetet oldani. Persze motorral is lehetett volna elmenni kirándulni, de ahhoz meg az időjárás volt túl ratyi. Szóval minden összejött :-)

Ellenben a tetoválás a hátamon elkezdett kiszineződni.- Kép még nem készült róla. Azaz nem olyan, mihez lenne hozzáférésem. :-) Ugyanis pont most hétfőn voltam egy ülésen (vagy fekvésen), és egyszercsak megjelent egy hölgyike egy profi fotós szettel, mindenféle makro lencsével, és természetesen az én hozzájárulásom után, egy halom képet készített arról, hogyan kerül a tinta a bőr alá. Ebből készíti a vizsgamunkáját a fotós suliban. Mármint nem az én hátamból, hanem a tetoválás készítésről úgy általában. Azt mondta jön a következő ülésemre is, mert nagyon tetszik neki a tetoválásom. Remélem azért mielött a képeket bemutatja mosolyt photoshoppol az arcomra. :-)

Aztán történt az is, hogy vettem magamnak egy fényképezőgépet. Ez már egy régóta dédelgetett álmom volt, így amikor bizonyos egészségügyi problémák felszínre kerültek, úgy döntöttem, hogy nem ülök a pénzen többet, megveszem. Meg is jött. Előbb a teste :-) Ugyanis hosszas kutakodás után rájöttem, hogy ha nem kit-ben, azaz szettben veszem meg, akkor olcsóbb. Így külön rendeltem meg a testet és külön minden mást hozzá. Az egyik objektív még mindig úton van. Remélhetőleg a héten az is megérkezik. A másik objektív, a telephoto objektív két keigészítővel (széles látókörű, és egy zoom kiegészítő) már itt van. Kaptam hozzá még három szűrőt is, meg neoprém objektív védőt, meg tokokat, meg tisztító szettet. Ez amúgy igencsak megérte az árát. Illetve már itt van a táska is amit rendeltem hozzá, ami ma reggel, a kicsomagolás után derült ki, hogy egy kisebb sportszatyor méretű. Egy egész laptop is belefér (van is neki külön kialakított helye), az összes objektív, a géppel, és a kiegészítőkkel, de még egy extra külön vakunak is van hely. Bár az még nincs. Szóval brutál módon előrelátó voltam, amikor megrendeltem :-) Most majd nézhetek valami kisebbet, mert azért nem minden alkalommal akarok majd úgy kinézni, mint aki az egy hétre való váltás fehérneműt és a hideg élelmet is magával hozta egy pl városlátogatásra. Ami az előnye, hogy egyáltalán nem tűnik fotós táskának, így reményeim szerint csökken az esélye a kirablásnak.

Az egészségügyi gondjaimról most nem fogok írni. Egyrészt, mert még pontos diagnózist én sem hallottam, de már mindenki műtéttel fenyeget, másrészt meg nem vagyok benne biztos, hogy mindenkit érdekel a dolog. Annyit amúgy hozzátennék, hogy ezzel kapcsolatban voltmár egy tárgyalásom a főnökséggel. Hát az valami frenetikus volt.
Az a lényeg, hogy az állapotom miatt mindent elég lassan csinálok. De amit rámbíznak, azt megcsinálom, csak nagyon lassan. Mert fizikailag képtelenné válltam a kapkodásra. És annyit kértem a tárgyaláson, hogy legyenek egy kicsit türelemmel velem szemben, amíg az orovosok kitalálják, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Nyílván nem évekig fognak ezen a gondon ülni, mert ahhoz azért elég komoly.
Amióta itt dolgozom, rengeteget rohangáltam ennek a cégnek fel-s alá, mint a veszett egér. És most csak egy kis türelmet kértem tőlük, hogy nézzék el nekem, hogy most nem rohangálok. A választ természetesen mosollyal az arcukon adták elő, mert szerintük én teljesen hülye vagyok. Ez pedig az volt, hogy természetesen támogatnak. A szerződésem nem fogják megszüntetni, de kivehetnek a műszakokból. Más, könnyebb munkát nem ajánlanak nekem, mert nincs jelenleg olyan pozícióban üresedés, illetve nem fognak miattam kreálni egyett. Egyszóval nyugodtan betegedjek meg, a szerződésem nem fog megszűnni, csak a fizetésem, ha rosszabbodik az állapotom, vagy úgy ítélik meg, hogy már nem vagyok elég jó. A lényeg az, hogy az embert támogatják a végsőkig! Kitartanak mellette! Szóval most, amikor benn vagyok dolgozni, akármennyire is rosszul érzem magam, próbálok úgycsinálni, mint aki nem, nehogy kivegyenek a beosztásból.
Ezek után remélem nem várják el tőlem, hogy én is legyek lojális velük szemben. Mert hát ők ugyan nem ismerik ezt a nagy igazságot, de nagy igazság: Amilyen az Adjon Isten, olyan a Fogadj Isten!
Bár sajnálatos módon, ahogy a többség itt, így ők is meg vannak arról győződve, hogy egy szellemileg, kultúrálisan és morálisan elmaradott Kelet-Európai országból származom, ahol mindenki elmaraditt tudás és neveltetés szempontjából. Így meg azért elég könnyű azt feltételezni, hogy hülye vagyok.

Szóval a nagy terv a következő időre egy másik munkahely megtalálása. Ami ha lehet kevesebb fizikai igénybevétellel jár. Persze csak miután összeszedtem magam.

Úgyhogy jöhetnek a drukkok és a szorítások.

Puszi mindenkinek, aztán képek, már az új géppel hamarosan jönnek!