egy kirándulás

Sziasztok,

Már bocsánat, hogy így hírtelen elkezdtem tegeződni, de végtére is ez az én blogom, szóval remélem bárkit letegezhetek, aki olvassa. :-)

Szóval gondoltam az állandó nyavalygás után írok valami vidámat is, és megspékelem mindezt egy nehány képpel is, hogy érezzétek a törődést!

Szóval elmentünk egy vasárnap kirándulni (IGEN! Ritka pillanatok egyike, mint szabad hétvége). Hogy tartalmas legyen a vasárnap, már jó korán autóba ültünk, de így is kb egy óra késéssel indultunk el :-) Gyönyörű napos indőnk volt. A görény ketrecét is betettük a kocsiba, így Ő is a királyok kényelmével utazhatott.

Elsőnek Dorkin-ba mentünk, egy carboot sale-re. A rendkívül furán elhelyezett kresztábláknak köszönhetően, miután megnéztük a kocsiból a belvárost, és megáltunk egy benzinkútnál megkérdezni, merre kell mennünk (a benzinkút mellett akkor mentünk el másodszor), sikerült is bejutnunk a vasútállomás parkolójába, ahol az esemény megrendezésre került.
Aki nem tudná mi is az a carboot sale, annak dióhéjjban: amikor már sok felesleges kacatjuk összegyűlik a házban, és nem tudnak vele mit kezdeni, akkor beteszik ezeket a vackokat a kocsijuk csomagtartójába, és elhozzák egy ilyen rendezvényre, azok eladásának reményében.
A görény, Orsonka nagy népszerűségnek örvendett az eladók körében. De egyrészt pénz sem volt nálunk, másrészt meg amúgy sem volt semmi nekünk való, szóval ez esetben nem tudtuk kihasználni a görény adta kiválló alkupozíció lehetőségét.

Innen elmentünk Box Hill-re, ami amúgy egy természetvédelmi övezet. Szóval lehet menni oda kirándulni. Annak bejáratánál van ugyanis egy büfé és egy parkoló (míly meglepő), ahol a motorosok minden vasárnap találkoznak. Csak úgy, mert megtehetik. Hát mi is elmentünk. A görény is jött.
A táj valami fantasztikus. Nagyon tetszett, szóval remélem még vissza fogunk menni megnézni, illetve enni ott egy hamburgert, mert elég híres. Amúgy volt kirakva oda egy nagy térkép, amin be volt jelölve különféle túrista útvonal, pl lovaskocsiknak, lóháton, vagy biciklivel érkezőknek :-)

Itt amúgy fel lettünk homályosítva, hogy minden év szeptemberében az Ace Coffee-tól (London, és régen itt rendezték meg a coffee race-eket, amiről a coffeeracerek a nevüket kapták (information from Mr. Karoly Szigeti)) Brightonig lemotoroznak a motorosok együtt (legalábbis azok akik Londonban összegyűltek az eseményre és akik menetközben csatlakoztak), és ott a kikötőben eltöltenek egy hétvégét. Remélhetőleg jövőre már a saját motorkáinkkal mi is becsatlakozhatunk.

Aztán innen továbbmentünk Horsham-be. Nagy nehezen megtaláltuk a Birds of Pray Centre nevűlétesítményt, ahol a délután hátralévő részét töltöttük. A megtalálása azért volt kissé nehézkes, mert maga a helyszín egy garden centre-ben volt. Azon bellülről nyílt a bejárat... remélem értitek. :-)
Itt fejenként öt fontért kaptunk egy kb két órás bemutatót, illetve egy egyórás előadást a baglyokról, ahol meg is lehetett A baglyot simogatni (én is megtettem, ahogyan a többi gyerek). Vannak ott mentett, meg leadott madarak is. Nagyon régóta foglalkoznak solymászattal, és nagyon színvonalas maga a helyszín, illetve az előadások, bemutatók is, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el oda, ha teheti. Vagy vitesse oda magát :-D

Na elég a sok fecsegésből, íme a képek!

Csóközön!

Orson Box Hill-nél

Super 7

Super 7 előről

Asszem BSA

Ezt hogy sikerült forgalomba helyezni??

DE KOMOLYAN

Hondácska

Sólyom

Ő nagyon megriadt, amikor mellé értünk

mentett bagolyfióka

Épp víjjogó hóbagoly

ÉN bagolysimogatás közben

A mentett bagoly, és aki felnevelte (a bagoly 14 éves)

leadott gyöngybagoly

nem emlékszem a fajtájára

bagoly séta közben

felmászott a gatyára a naposcsibéért

ölyv

sólyom

Afrikai Halászsas

Hattalmas pózer volt végig :-D

koncentrálás

holló (nem vak, hanem a hártyáját csukta le)

másik sólyom

bagoly érkezés közben (Ő volt, akit megsimogattam)

enyhítő gondoskodás

Kedves Olvasóim,

Enyhítő gondoskodásnak hívják itt azt, amit tegnap kellett csinálnom. Palliative care angolul.

Bizony, ha valaki idősek otthonában dolgozik, akkor szembesülni fog előbb vagy utóbb a haldoklással. És olyankor, mint gondozónak kicsit megváltozik a munkaköre. Gyakrabban kell bemenni az illető szobájába. Sokszor nem is csak azért, hogy konkrétan csináljon valamit az illetővel, hanem azért mondjuk, hogy csak ott legyen. Imádkozzon vele, érte. Megittassa, etesse, ha szükséges. Megmossa az ágyban, vagy csak beszéljen vele pár szót, hogy ne érezze magát egyedül, ha a családtagok vagy a barátok éppen nincsenek vele. Később, amikor már a morfiumok magasabb dózisban kerülnek a szervezetbe, és már nem tud kommunikálni, akkor pedig mindent meg kell tenni azért, hogy kényelemben legyen az utolsó óráiban.

Nem olyan rég óta dolgozom itt, de a harmadik haldoklónak kell ilyen jellegű gondoskodás nyújtanom. Ez hatalmas felelősség. Valahol kitüntetés, hiszen tegnap reggel, pontosan azért én lettem oda beosztva, mert a műszakvezető tudta, hogy én el fogom a munkámat végezni és nemcsak azt fogom mondani, hogy ott voltam. Minden félórában bementem az illetőhöz, és ha valamit egyedül nem tudtam megcsinálni, akkor ott volt a műszakvezető aki kétszer is készségesen jött a segítségemre.

Különösen nehéz ez akkor, amikor az a valaki, aki épp elmenni készül egy végtelenül kedves, és nagyon szerethető ember. Kissé kettős érzés, hiszen látni, hogy mennyire komoly fájdalmai vannak. Ha éppen sikerül elaludnia nem szívesen zavarod fel, pedig van, amikor muszáj. Amikor ébren van az illető, látni a szenvedését még nehezebb a léleknek.

Erre is van itt oktatás természetesen, bár sem én, se más átlagos gondozó nem részesült benne. Mégis csinálni kell. Nehéz jól csinálni, hogy amikor a műszakod után hazamész, ne azon járjon az ember eszed, hogy mindent megtettem e, jól csináltam e, tiszta lelkiismerettel nézhess a tükörbe. Tegnap is sikerült, és remélem, hogy bár a lehető legritkábban, de mindig lesz lelkierőm ezt csinálni. Mert kell. Az utolsó heteikben, napjaikban, óráikban kell, hogy olyanok vegyék körbe a harcban megfáradt embereket, akik sírás nélkül, maximálisan el tudják végezni a munkájukat.

A tegnapi teljesítményem után, azt mondta a műszakvezető, hogy intéz nekem egy oktatást, amit én kértem. Remélem összejön neki.

Puszi mindenkinek!

Money talks, bullshit walks

My Lovely Readers, Kedves Olvasóim,

Aki eddig nem tudta volna, mindig annak van igaza, akinek pénze van.

Még biztosan nem írtam, de van egy perverz idős bácsi az otthonban. Az egyik este rácsapott a fenekemre, pár héttel ezelött meg amikor éppen lefekvéshez készítettem elő, megkért, hogy csókoljam meg. Nyílván visszautasítottam. Onnantól kezdve egyedül nem mentem be a szobájába. Mindig résen volt, hogy mikor vagyok műszakban, és mikor dolgozom az Ő szintjén. Olyankor állandóan nyomta a gondozó hívót, hogy láthasson. Persze igyekeztem vele megtartani a háromlépés távolságot.
Ugyanígy volt ez a mai műszak során is. nem egyedül mentem be, igyekeztem távolságtartó maradni vele. Erre volt olyan kedves és felhívta a családját, hogy elpanaszolja neki, hogy ágyba parancsoltam. A családja meg persze felhívta az otthont azon nyomban, hogy panaszt tegyenek az elbánás miatt.

Természetesen félre lettem hívva, és le lettem kissé teremtve. Az ok az volt, hogy bármit is mondtam a szobámban, az senkit nem érdekel. A család mivel közel 10 ezer fontot fizet havonta azért a szobáért, kikéri magának, hogy a bácsi ágyba legyen parancsolva. Szeretném megjegyezni, hogy nem lett ágyba parancsolva. Úgyhogy a lebaszást a semmiért kaptam tulajdonképpen, csak azért, mert van aki nagyon gazdag, és nem bírja a visszautasítást, ott vág vissza, ahol képes. Nagyon kicsinyes hozzáállás.

Én meg szimplán bekaphatom, mert nincs annyi pénzem, hogy megvehessem magamnak az igazamat. Vagy hogyan is van ez? És más Otthonokhoz képest amúgy igen alul vagyok én is és a többi gondozó is fizetve.

Ennyit a fejlett nyugati kulturáról!

Csókolom!