Kedves Olvasóim,
Biztos vagyok benne, hogy sokan már tudjátok, hogy egy görénnyel bővült kis csapatunk.
Ernie-t az RSPCA Leybourne Animal Centre-ből fogadtuk örökbe. Majdnem egy évet töltött el ott, miután az utcán találta valaki. Ő egy már ivartalan albínó hím vadászgörény. És most elmesélem a történetét.
Orsonka eléggé depressziós volt ismét április, május környékén. Már nem voltunk elég szorakoztatóak a számára. Hát igen, mi nem tudunk úgy játszani, mint egy másik görény vagy, mint ahogyan a macskák tették ezt otthon. Aprókát viszont nem szerettem volna kihozni, mert Ő viszont élvezi, hogy életében talán előszőr senkivel sem kell osztoznia. Se a ketrecén, se a lakáson, és nagyon élvezi, hogy Ő van a figyelem középpontjában. Soha nem láttam még őt ennyire felszabadultnak. Nem tartottam volna fair-nek, hogy kiteszem egy hosszú útnak, és még a szabadságát is elveszem.
Elkezdtem hát nézelődni az RSPCA honlapján, az örökbefogadható állatok között. És akkor megakadt a szemem Andy-n. Igaz, 180 mérföldre volt a mi lakóhelyünktől. Nem akartam semmilyen látogatásba belekezdeni, hiszen mentünk ki Bretgane-ba. Mire meg hazajöttünk, szerencsére meggazdisodott. Akkor nézelődtem tovább, és megláttam Ernie-t.
Így fogtuk magunkat, és egy szombati napon ellátogattunk ebbe a központba. Gyönyörű helyen van, és nagyon szépen meg van csinálva az egész környezet. Kanadai ludak a kislibáikkal mászkálnak jobbra-balra, kis vadnyulak ugrabugrálnak mindenfelé. :-)
Maga a központ hatalmas. Vannak ott lovak is, a kutyák, és a macskák mellett. A nagy recepciótól elirányítottak minket a kisemlős házba. Ott voltak hörcsögök, tengerimalacok, nyulak és papagájok is a görények mellett, illetve egy különleges szoba a bajbakerült, amúgy vadonélő hüllőknek és kétéltűeknek.
Ebben az épületben az egyik gondozó bemutatott minket az örökbefogadható göriknek. Ki is vette az egyik kislányt, aki olyan fél éves forma lehetett. Kesztyűvel vette ki, és figyelmeztetett, hgy harap, de mi persze kesztyű nélkül fogtuk meg, mert nagyon bátrak vagyunk. És tényleg rettenetesen harapott. Jól megrágta mindkettőnk kezét. De Ernie-t nem mutatta be. Majd egyszercsak megmozdult az egyik ketrecbe az alvóka. Kérdeztem a hölgyeménytől, hogy az ott kicsoda. Mondta, hogy Ő Ernie, de nem biztos, hogy Ő örökbefogadható. Telefonált egyett, majd közölte, hogy Őt is megnézhetjük.
Na több se kellett. Kikapta nekünk a kis jószágot. Egyáltalán nem harapot, inkább csak szimatolt.
A ketrecek amúgy hatalmasak voltak, és ha ez önmagában nem lenne elég, akkor hozzátenném, hogy mindegyiknek volt kifutója egy kültéri, nagy belmagasságú ketrechez. Ott fatörzsek, meg mindenféle görénynek való búvóhelyek voltak elhelyezve. Minden ketrecnek volt saját ilyenje.
Miután visszapakoltunk mindent, visszairányítottak minket a recepcióhoz. Azt mondták, hogy az előzőleg kitöltött ürlapot továbbítják a hozzánk legközelebbi központba és majd egy önkéntes kijön felmérni minket és a lakóhelyünket, hogy alkalmasak vagyunk e görénytartásra.
Pár napra rá jött is a telefon, és még aznap a nő. Kérdezett pár dolgot, meg megsimogatta Orsont. Hozzátenném, hogy el volt ájulva, hogy milyen kedves görény Orsonka, mert nem ehhez vannak szokva :-)
Majd nemsokára jött a telefon, azaz a hangpostán egy üzenet, hogy akkor mikor is mennék Ernie-ért. Hát persze mi ezt már úton odafelé hallgattuk le. Orson is a kocsiban figyelt egy hordozóban.
Akkor volt a két görény előszőr összeengedve, és mivel nem volt különösebben probléma, azonnal haza is engedték velünk. Na ez otthon megváltozott. Orson egy féltékeny, akaratos, utálos, önző kisdisznóvá vált. Szóval az éjszakát különketrecben töltötték.
Másnap reggel bezártam minden ajtót, és a folyosón összeengedtem őket. Ott ugyanis semmi nincs, így nem tudják egymást semmi mögé behurcolni és kinyírni. Volt egy két boxmeccs, meg jónéhány bűzbomba. Nekem már majdnem a könnyeim folytak, de egy órán bellül mindkettő az ölemben pihengetett.
Azóta Orson visszaszedte az elveszetett kilókat, és Ernie is hízásnak indult. Nem volt valami jóltáplált állapotban. Együtt alszanak, és együtt játszanak. Ernie már a sétákat is kezdi élvezni, és a bizalma felénk napról napra nő. Már csak néha csipked egy kicsit, ha játékra invitál.
És Orson a mai napig, amikor vége felé közeledik a játékidő jön Anyához, hogy egy kicsit odabújjon, és velem legyen. Mert azért még mindig nagyon fontos vagyok neki :-)
Amúgy Ernie-t szerződéssel fogadtuk örökbe. Minden orvosi kezeléséről kaptunk papírt, ahogy az oltási könyvét is.
Kértek természetesen pénzt, 40 fontot, de mivel 11 hónapig élt ott, így ha csak a 11 spot on-nal számolok is deficites nekik a mutatvány. És akkor még az oltással és az ivartalanítással nem is számoltam. Így adományoztam a 40 font mellé még egy huszast. Nem hinném, hogy ehhez ott hozzá lennének szokva, mert a nőnek leesett az álla és kérdezgette, hogy biztos vagyok e benne.
Most várjuk az önkéntes jelentkezését ismét, mert mindenkit ellenőriznek a későbbiekben is, hogy az állat és az ember boldogan él e együtt.
Az RSCPA-nél amúgy mindenki önkéntes. A recepciós és a gondozók is. És nagyon jól működik a rendszer. És ez csak egy a sok közül azoknak az állatvédő szervezeteknek, amelyek működnek ebben az országban, természetesen mindegyik önkéntes alapon. Itt ugyanis a továbbtanulás és a későbbi elhelyezkedés során számít, hogy végzett e az illető önkéntes munkát, avagy sem.
Na ... szóval most már így vagyunk boldogan együtt a ködös albionban :-)
