Kedves Olvasóim,
Nagyon régen nem jelentkeztem szokás szerint. És most egy komoly témával jövök.
Csoportvezető lettem ugyanis. Már egy ideje nyomom az ipart, de csak akkor tudom én vezetni a csoportot, ha valamelyik csoportvezető szabin vagy. ERGO, ha helyettesíteni kell. Ez elég gyakran előfordult mostanában. Főként a reggeles műszakban. Aki ismer már egy ideje, az tudja, hogy mennyire nem vagyok egy korán kelő típus, és azt is tudja rólam, hogy milyen szófukar, és zavarodott tudok ébredés után lenni. Gyakran bunkó is. De hősiesen bejártam :-)
Általában az első fél órában könnyedén magamhoz térek, ugyanis eszement nyomás alatt kell dolgozni. Most már nem csak a benntlakók miatt aggódom, és értük dolgozom, hanem ennek a tetejébe jött még egy csomó papírmunka is, plusz még a renitens dolgozók után is szaladgálhatok.
És hogy a felelősség mekkora, hát hatalmas. Nem is értem, hogy miért olyan kevés a fizetések közti különbség a csoportvezető és a beosztott között. Ugyanis minden esetben én hozom meg a döntést, hogy valakihez pl kell e mentőt hívni vagy sem. És persze Murphy törvénye az én esetemben általában igaz szokott lenni. Soha, senkivel nncs gond, de amikor én vezetem a csoportot, a benntlakók esnek, kellnek, agyvérzést kapnak, elájulnak, stb. Egész komoly diagnoszta válik így az emberből. Komoly tudás átadás-átvételt kell lebonyolítanom a mentősökkel, ügyeletes orvossal, nővérekkel. A benntlakók gyógyszereit oda-vissza tudnom kell, hogy ne kelljen adott esetben a papírok között keresgélni, hanem csak tudjam hirtelen mondani, hogy mit és mikor szed az illető. Minden benntlakónak betéve tudom, hogy milyen betegségei vannak, mikre allergiás. Eddig nem is volt fogalmam sem arról, hogy ilyen információkat tárol a memóriám.
Amióta reggelente csoportot vezetek nincs időm szünetre. Elméletileg fél óra NEM fizetett szünet jár mindenkinek, ebbe beleértve a csoportvezetőt is. De ezt a gyakorlatban képtelen vagyok kivitelezni. Se enni, se inni, de még wc-re menni sincs sokszor időm. Ellenben a maratont simán lefutom egy nap, és amikor a futás szót használom, akkor nem a szarkazmus szól belőlem, hanem a könyörtelen valóság.
És amikor végre jön a műszak átadás-átvétel, akkor kíméletlenül kell koncentrálnom arra, hogy minden apróságot elmondjak, mert a legkisebb dolog is komoly jelentőséggel bírhat később.
De remélem azért büszkék vagytok rám, hiszen egy éve dolgoztam a cégnél, amikor kineveztek. Egy év alatt két fokot is léptem a létrán felfelé... és remélhetőleg a következő egy évben meglépem a harmadikat is :-)
Pusszantás!
Angliaba jottem dolgozni, es itt meselem el a mindennapokat azoknak, akiket erdekel.
2013. június 28., péntek
2013. május 30., csütörtök
A nyaralás
Kedves Olvasóim,
Bizony, nyaralni voltam. Bár folyamatosan külföldön vagyok, valahogy idén úgy éreztem, hogy el kell mennem valahova a külföldebbnél is külföldebbre mennem nyaralni. Ebben még januárban lett cinkostársam Maria, akivel kolleganők vagyunk.
Január, Február, sőt még március elején is a terv Spanyolorszég volt. Aztán persze a költözés után nekem olyan lett az anyagi helyzetem, hogy se két hétre, se olyan messzire nem mehettem. Így lett az uticél Bretagne. Miért pont oda akartam menni? Mert relatíve közel van, mégis van rá esély, hogy jó, de legalábbis jobb idő legyen, mint a ködös albionban. És elég sok látnivaló van arrafelé, hogy ne unatkozzon az ember.
A Transporterrel mentünk, amit felváltva vezettünk a Karesszel. Doverben kelltünk át komppal Calais-ba. Én csak menetiránynak háttal tudtam utazni (visszafelé is), miközben egy pontra koncentráltam, mert émelyegtem a kompon. Hozzátenném, hogy a komp hatalmas, nem a Dunén megszokott méret, és borzasztó érzés volt érezni, ahogy az a hatalmas motor hullámokat gerjeszt a gyomorsavammal. Na mindegy. Odafelé előre lefoglaltuk a kompjegyet, de mivel a hazaút időpontja bizonytalan volt, így csak egy irényba foglaltunkj jegyet. Így hérom főre és az autóra volt 42 euró. Visszafelé, mivel a kikötőben vettük meg a jegyet, már 105 eurót fizettünk ugyaezért a rakományért.
Carnac-ban foglaltunk le egy Chalet-t. Egy kempingben volt a kicsi mobil ház, ami a honlapon még tengerpartinak tűnt. De a valóságban ategnerparttól kb egy órányi gyaloglásra volt. Voltak ott lovak, kecskék, egy kutya és egy szamár :-)
A házikóban volt egy háló, ahol mi csajok aludtunk, egy nappali konyhával, ahol Karesz aludt, egy zuhanyzó és egy wc. Ki tudja miért a konyha tökéletesen volt felszerelve egy kivétellel. Valamiért a kivitelező úgy gondolta, hogy a fáradt véndoroknak sokkal nagyobb szüksége van egy mosogatógépre, mint egy sütőre. Úgyhogy csak serpenyőben készült ételek előéllítására voltunk képesek.
További érdekesség volt, hogy egy cinke csaléd fészkelt a tetőnk alatt. Olyan szorgosan etették a fiókákat, hogy a pihenő ember már-már zavarban érezhette magát henyélés közben, ahogy egyre-másre csak hordták az elemorzsiát a kis madárkák.
Carnac amúgy egy csendes kisváros. Olyannyira, hogy alig volt héz, amiben konkréten laktak volna. Valószínűleg mind nyaralóknak kiadandó épület volt. Az éttermek nyitvatartása teljesen random. Vagy nyitva van, vagy nincs. de azért egyszer sikerült egyben étkeznünk, ha nem is abban, amelyikben mi akartunk. Kagylót ettünk, még Karesz, különböző mártásokkal. Nagyon finom volt :-) És friss...
Carnac továbbá tele volt, ahogy egész Bretgane, a prehiszorikus korban random elhagyott hatalmas kövekkel. A Bretonok fairy stone-nak, azaz tündér szikláknak hítvák őket. Mindenfelé kis Stonhenge-k volt. De tényleg mindenfelé. A túrista ösvényekkel is ellátott térképeken mindet feltüntetik. Hét ember legyen a talpán, aki az összeset végig akarja járni.
Jártunk továbbá Locmariaquer-ben is, ahogy múzeum is volt az ottani hatalmas köveknek és temetkezési helyeknek. Bér ki tudja miért, egy kissé átépítették őket. Erre csak felhívjék a figyelmed, de meg nem idokolják. Jártunk Aurez-ben, ami egy gyönyörűséges ki városka, középkori épületekkel.
Voltunk egy kalandparkban is. Sajnos ott fénykép nem készült, mert mindannyian köteleken mésztunk, meg himbálóztunk magas fák között, meg csúszkáltunk, meg nem tudom. És félóton abbahagytam a mutatványt, mert nem bírtam magas fatuskókon lépdelni. Sajnos ott már végleg kimerültem a sok magasban elszenvedett élménytől, és végül győzött a tériszony. Sebaj, Így is fenntöltöttem két órát a magasban.
Végül jártunk Saint Malo-ban és Mont-Saint-Michelben. Előbbi egy fallal körülvett kikötőváros Észak.Bretgane-ban, utóbbi egy szigeten álló katedrális Normandia és Bretagne határán. A szigetet dagéély idején teljesen körbeveszi a tenger, apálykor pedig értelem szerűen nem :-) Az egy csodálatos élmény volt. Oda ha minden jól megy jövőre visszamegyünk, csak Karesszel.
Igen, ugyanis a nyaralás nagy tanulsága az volt, hogy nem mindenkivel tudunk együtt nyaralni. Hálótársam komoly ivási gondokkal küzdött, és horkolt is. Úgyhogy talán ha három éjszakét töltöttem vele egy szobába. Egyszerűen nem tudtam tőle aludni. És visszataszított a részegség foka meg az alkohol szaga is. Nem tudom mikor lettem ennyire prűd, de ez van. Illetve emiatt Ő állandóan későn kellt fel, és emiatt sokkal kevesebbett láttunk Bretgane-ból, mint amennyit szerettünk volna. Ráadásul az utolsó napon totál belassult. Szinte csak vonszolta magát, amivel engem rettenetesen felidegesített.
Azért azt még fontos elmondani, hogy arrafelé csodélatos emberek élnek. nagyon barátségosak, kedvesek, és ha nem is beszélnek jól angolul, mindent megtesznek, hogy két mosoly között segítsenek.
Alább a képek! Csóközön mindenkinek!

| Dover, komp kikötő |
| Karesz Doverben |
| Doverben Mariaval |
| Carnac |
| Felirat hozzáadása |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)