2013. május 30., csütörtök

A nyaralás

 Kedves Olvasóim,

Bizony, nyaralni voltam. Bár folyamatosan külföldön vagyok, valahogy idén úgy éreztem, hogy el kell mennem valahova a külföldebbnél is külföldebbre mennem nyaralni. Ebben még januárban lett cinkostársam Maria, akivel kolleganők vagyunk.
Január, Február, sőt még március elején is a terv Spanyolorszég volt. Aztán persze a költözés után nekem olyan lett az anyagi helyzetem, hogy se két hétre, se olyan messzire nem mehettem. Így lett az uticél Bretagne. Miért pont oda akartam menni? Mert relatíve közel van, mégis van rá esély, hogy jó, de legalábbis jobb idő legyen, mint a ködös albionban. És elég sok látnivaló van arrafelé, hogy ne unatkozzon az ember.

A Transporterrel mentünk, amit felváltva vezettünk a Karesszel. Doverben kelltünk át komppal Calais-ba. Én csak menetiránynak háttal tudtam utazni (visszafelé is), miközben egy pontra koncentráltam, mert émelyegtem a kompon. Hozzátenném, hogy a komp hatalmas, nem a Dunén megszokott méret, és borzasztó érzés volt érezni, ahogy az a hatalmas motor hullámokat gerjeszt a gyomorsavammal. Na mindegy. Odafelé előre lefoglaltuk a kompjegyet, de mivel a hazaút időpontja bizonytalan volt, így csak egy irényba foglaltunkj jegyet. Így hérom főre és az autóra volt 42 euró. Visszafelé, mivel a kikötőben vettük meg a jegyet, már 105 eurót fizettünk ugyaezért a rakományért.

Carnac-ban foglaltunk le egy Chalet-t. Egy kempingben volt a kicsi mobil ház, ami a honlapon még tengerpartinak tűnt. De a valóságban  ategnerparttól kb egy órányi gyaloglásra volt. Voltak ott lovak, kecskék, egy kutya és egy szamár :-)
A házikóban volt egy háló, ahol mi csajok aludtunk, egy nappali konyhával, ahol Karesz aludt, egy zuhanyzó és egy wc. Ki tudja miért a konyha tökéletesen volt felszerelve egy kivétellel. Valamiért a kivitelező úgy gondolta, hogy a fáradt véndoroknak sokkal nagyobb szüksége van egy mosogatógépre, mint egy sütőre. Úgyhogy csak serpenyőben készült ételek előéllítására voltunk képesek.
További érdekesség volt, hogy egy cinke csaléd fészkelt a tetőnk alatt. Olyan szorgosan etették a fiókákat, hogy a pihenő ember már-már zavarban érezhette magát henyélés közben, ahogy egyre-másre csak hordták az elemorzsiát a kis madárkák.

Carnac amúgy egy csendes kisváros. Olyannyira, hogy alig volt héz, amiben konkréten laktak volna. Valószínűleg mind nyaralóknak kiadandó épület volt. Az éttermek nyitvatartása teljesen random. Vagy nyitva van, vagy nincs. de azért egyszer sikerült egyben étkeznünk, ha nem is abban, amelyikben mi akartunk. Kagylót ettünk, még Karesz, különböző mártásokkal. Nagyon finom volt :-) És friss...
Carnac továbbá tele volt, ahogy egész Bretgane, a prehiszorikus korban random elhagyott hatalmas kövekkel. A Bretonok fairy stone-nak, azaz tündér szikláknak hítvák őket. Mindenfelé kis Stonhenge-k volt. De tényleg mindenfelé. A túrista ösvényekkel is ellátott térképeken mindet feltüntetik. Hét ember legyen a talpán, aki az összeset végig akarja járni.

Jártunk továbbá Locmariaquer-ben is, ahogy múzeum is volt az ottani hatalmas köveknek és temetkezési helyeknek. Bér ki tudja miért, egy kissé átépítették őket. Erre csak felhívjék a figyelmed, de meg nem idokolják. Jártunk Aurez-ben, ami egy gyönyörűséges ki városka, középkori épületekkel.

Voltunk egy kalandparkban is. Sajnos ott fénykép nem készült, mert mindannyian köteleken mésztunk, meg himbálóztunk magas fák között, meg csúszkáltunk, meg nem tudom. És félóton abbahagytam a mutatványt, mert nem bírtam magas fatuskókon lépdelni. Sajnos ott már végleg kimerültem a sok magasban elszenvedett élménytől, és végül győzött a tériszony. Sebaj, Így is fenntöltöttem két órát a magasban.

Végül jártunk Saint Malo-ban és Mont-Saint-Michelben. Előbbi egy fallal körülvett kikötőváros Észak.Bretgane-ban, utóbbi egy szigeten álló katedrális Normandia és Bretagne határán. A szigetet dagéély idején teljesen körbeveszi a tenger, apálykor pedig értelem szerűen nem :-) Az egy csodálatos élmény volt. Oda ha minden jól megy jövőre visszamegyünk, csak Karesszel.

Igen, ugyanis a nyaralás nagy tanulsága az volt, hogy nem mindenkivel tudunk együtt nyaralni. Hálótársam komoly ivási gondokkal küzdött, és horkolt is. Úgyhogy talán ha három éjszakét töltöttem vele egy szobába. Egyszerűen nem tudtam tőle aludni. És visszataszított a részegség foka meg az alkohol szaga is. Nem tudom mikor lettem ennyire prűd, de ez van. Illetve emiatt Ő állandóan későn kellt fel, és emiatt sokkal kevesebbett láttunk Bretgane-ból, mint amennyit szerettünk volna. Ráadásul az utolsó napon totál belassult. Szinte csak vonszolta magát, amivel engem rettenetesen felidegesített.

Azért azt még fontos elmondani, hogy arrafelé csodélatos emberek élnek. nagyon barátségosak, kedvesek, és ha nem is beszélnek jól angolul, mindent megtesznek, hogy két mosoly között segítsenek.

Alább a képek! Csóközön mindenkinek!

Dover, komp kikötő

Karesz Doverben

Doverben Mariaval

Carnac

Felirat hozzáadása









































































































2013. május 2., csütörtök

A brittek fejik a kormányt

Kedves Mindenki,

Végre megint jelentkezem, bár ez lehet, hogy nem mindenkinek válik örömére, de ezt meg pont leszarom.

A bejegyzés címe azért az ami, mert hát itt is beköszöntött már egy jó ideje a motoros szezon, és most már elég sokat ülök a vasparipámon. Tehát mostmár más perspektívából tudom szemlélni a közlekedést. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy vajon miért nem tudnak normálisan kanyarodni, miért szerencsétlenkednek itt az emberek a parkolással annyit, stb. Hát tegnap éjjel, munka után, amikor a főkapu elött melegítettem a motort, megvilágosodtam. A brittek fejik a kormányt. Mintha mindenki tehenészetben nőtt volna fel. Valami elképesztő, hogy mennyire szarul vezetnek.

Más téma :-)

Megint költöztünk. :-) Már nem is tudom megmondani pontosan hányadik hely is az ahol lakom, amióta idejöttem. De most van egy 12 hónapos szerződés, szóval most egy darabig nem megyek innen sehova, hacsak nem nyerek a lottón, de ez nem túl valószínű, mert nem lottózom. Most megint Sutton a lakhely, de ezúttal már lakás bérlésről van szó. Történt ugyanis, hogy a főbérlő, akitől a szobát béreltem korábban el kezdett túlságosan belemászni az életembe. És hát amúgy sem volt túl fair az utóbbi időben. Elméletileg a bérleti dijjamban minden benne volt. Mégis fűtés csak reggel öttől nyolcig, majd délután háromtól este nyolcig volt. Reggel nyolc elött nagy ritkán kelek fel a beosztásom miatt, mire hazaérek a fűtés meg már régen ki vlt kapcsolva. És azért ha nincs is minusz húsz fok itt télen, azért kellőképpen hideg van. Szóval én egyfolytában fáztam a házban. Ráadásként elkezdett mindenféle hülyeségeket pletykálni rólam a melóhelyemen, szóval rendesen betelt a pohár. Elkezdtem másik lakhely után nézni. Ebbe becsatlakozott Karesz is, mert Ő meg penészes helyen lakott. Akkor már gondoltuk, hogy egy kis studió lakás tökéletes lenne.
Namármost. A lakásbérlésről azt kell tudni, hogy itt csak akkor tudsz közvetlenül a tulajdonostól bérelni, az ügynökségeket kikerülve, ha van ilyen ismerősöd. Amúgy 99%-ban ügynökségen keresztül működik. Az ügynökségnek jelzed, hogy ez-vagy az a lakás érdekel. Akkor megbeszéltek egy időpontot. Sok esetben mások is odamennek, és a kis studió lakások hipp-hopp ott el is kellnek.
Ekkor történt, hogy egyik kis kolleganőm, aki röpke 9 évvel fiatalabb nálam, szintén panaszkodott az irodában, hogy milyen nehéz szobát/studió lakást találni/bérelni. Én meg mondtam neki, hogy vegyünk ki egy két hálószobás lakást, mert azokat nem kapkodják el olyan gyorsan, és akár többet is meg tudunk nézni.
Így is történt. Aztán egy costás kávézás során megszületett a döntés, hogy a rostán fennmaradt két lakás közül melyik is legyen.
Az eredmény egy tetőtéri lakás egy templom mögött.Két hálószoba, konyha, fürdő, nappali. Fantasztikus :-) Végre nem más otthonába költöztem be, hanem a miénkben. Itt senki nem volt ott előbb, itt senki nem tulajdonos. Szóval egészen más érzés ide hazajönni. Ezt mindannyian nagyon szeretjük. A hálószobákban jobbára egész nap besüt a nap. És annyit fűtünk, amennyit akarunk :-)

A szolgáltatókkal sem volt annyira sok gond, mint amennyire az otthoni tapasztalatok alapján számítottam. Mindent el tudtam online intézni, az interneten kívül. A szerződésünkben ugyanis benne van, hogy csak a főbérlő írásos engedélyével válthatunk szolgáltatót. Gondoltam én április elején, hogy jól van akkor, maradunk szépen a BT-nél (British Telecom) és bár a sky és a virgin media is olcsóbb lenne, de innen rendeljük meg a TV-t és a netet, mert így nem kell köröket futni az ügynökség és a főbérlő között. Hát ezt telefonon intéztem. A kedves emberke a vonal másik végén elsőre azt mondta, hogy az árban a leggyorsabb internet, a TV és a vonalas telefon (anélkül nem ment volna ugyanis) is benne van. Másnap a TV-ről kiderült, hogy az plusz 5 font. Pár héttel később meg kiderült, hogy csak a vonalas telefonra rögzítették a rendelésem. A TV-ről meg kiderült, hogy 50 font amiért aktivizálják és 120 font az antenna. Úgyhogy mondtam, hogy kösz annyira nem kell a TV.
De végre van internetünk, ami csodálatos, mert akármilyen okos is egy telefon, egyszerűen élvezhetetlen rajta a netezés.
Fizetnünk kell TV adót :-) Mindenkinek, akinek akár csak internet van a lakásában köteles TV adót fizetni. Ugyanis TV-t lehet a neten keresztül is nézni. nem nagy összeg. 145 font egy évre, de ha fizeted meg, akár 1000 font is lehet a büntetés.
Fizetnünk kell council TAX-et is. Ez havonta százharminc font nekünk. Nem azért mert sokat keresünk, nem azért mert hárman lakunk a lakásban. Egyszerűen csak jó helyen lakunk. :-)
A víz volt még érdekes dolog. Ugyanis mi mégnem találtuk meg a vízórát. Pár hete még azt gondoltam, hogy Ó.. hát ez nem gond, mert a lekók szerint nincs is vízóra. Így is regisztráltam megunkat, de az első számla alapján van vízóra. Jó lenne, ha velünk is megosztanák, hogy hol, mert majd diktálni kell, aztán ez még jelenthet gondokat.

Közben a tetoválásom folytatása is megkezdődött. Az még egy hosszúés nagyon fájdalmas menet lesz. Hátra és oldara tetováltatni fájdalmas dolog. Borzasztóan fájdalmas. Szóval mindenki jól gondolja meg. :-)

Voltam otthon is egy hetet. Természetesen betegen. De majd megyek még haza szóval majd akkor igyekszem bepótolni, ami most kimaradt. Viszont mindenkinek ajánlom figyelmébe a rubra éttermet Vácott. Atom jó. Nagyon szép, és nagyon jól főznek! És nem megfizethetetlen.

Na mára ennyi, mert most Orsonkának van itt az ideje, aztán a munkának nemsokára.

Pusszantás mindenkinek!