Szerintem mindenki emlékszik az életében felbukkanó elsőkre...őket nem lehet elfelejteni. Az első szerelem, az első kutya, az első saját otthon, az eéső kocsi vagy motor. Akár rossz, akár jó élmény kötődik hozzájuk, mindig is meghatározó szerepet fognak betölteni az életünkben.
Akárcsak az én első görénykém, Baba. 2004. Június 29-én született, Péter-Pál napján, amikor az aratás is megkezdődik.
Akkoriban még nem igazán léteztek tenyésztők. Egy dunakeszi állateledel bolt kirakatában láttam meg a hírdetést az alomról. Akkor már megvolt a ketrec (az még a mai napig megvan), a göri wc, az etető, itató, rongyok (akkoriban még nem varrt Brigi nekünk menő göris holmikat). Csak a göri hiányzott az életemből. Édesanyámmal el is mentünk megnézni az almot. Egy nagy kültéri ketrecben voltak. Amikor kinyitották a ketrec ajtaját, az összes kölyök beszaladt hátra, és onnan figyelt. Baba ezt kb tíz másodpercig csinálta, majd odajött hozzám. És akkor kimondtam: Őt szeretném.
Perszea fejlemények nem voltak ennyire tündérmesébe illőek. Akkor hét hetes volt. És mint minden hasonló korú kisgörény, akit kiszakítanak a megszokott környezetéből, gyorsan elfelejtette mit is tanult addig. Rettenetesen harapot. Nagyon pimasz volt, és igazi kis bajkeverő. De szépen megtanultam Őt megnevelni, Ő pedig úgy tekintett rám, mint egy igazi megbízható társra.
Ivartalanítva lett, majd a következő évben egy diónyi nagyságú daganatot oepráltak ki a méhével együtt, ami benn maradt. A műtétet követően benne maradt a kanul a csöpp kis lábában, Jól rögzítve. Éjjel félig ülő pozícióban aludtam vele együtt az ágyban. Ő ott szuszogott, és néha remegett a karjaimban. De túlélte.
Egy évre rá bőrdaganata volt. Akkor is megoperálták. Aztán pár év nyugi.
Tavaly ki kellett venni az egyik veséjét, mert egy hatalmas ciszta nőtt rajta, és nyomta a többi belső szervét.
Már kb fél éve szedett a hátfájdalmaira gyógyszert. Különben mozogni sem tudott volna. Most pedig a szívelégtelenség volt az, amivel már se orvos, se Ő nem bírta felvenni a harcot.
És én nem lehettem ott. Nem jött ki Angliába, mert öreg és beteg volt. Az ideút is biztosan nagyon megviselte volna. Itt pedig olyan drága az orvosi kezelés, hogy nem tudtam volna finanszírozni.
Nem gondoltam volna, hogy 2012 március 3-án lesz az utolsó alkalom, hogy látom, hogy megölelhetem és megpuszilhatom. Mindig is egy kis harcos volt.
Remélem tudja, hogy nagyon szeretem, és hogy nem akartam elhagyni. És azt is, hogy nagyon hiányzik!
Békés álmot kívánok neki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése